...hát blogolok!

Ilyen is lehet...

A TEJBEGRÍZ

Csak fantázia kellett hozzá!

...

_______________________________________

Utózönge:

Ezt a költeményt eredetileg a barátaim tiszteletére alkottam meg, mert úgy volt, hogy este találkozunk. Bíztam benne, hogy nálunk! Bár utólag belátom, tudhattam volna, hogy ők mint mindig, most is rohannak majd. Az utóbbi időben rendszerint röptében futunk össze, valahol félúton két munka között... Most is ez történt. Este szóltak rám telefonon, hogy "...találkozzunk nyolckor Vecsésen a benzinkútnál!" ...és én rohantam. Persze a "költeményem" nélkül. Tulajdonképpen ezért is filmesítettem meg, és írom most le ide a "dolgot" -  mert minden igyekezetem és belátásom ellenére is, azért ez nem esett nekem valami jól -, és ha véletlenül egyszer, valamikor majd idetévednek, ehhez a bejegyzéshez, hát láthassák, miről maradtak le, és olvashassák, amit írtam rólunk. Mindezt nem panaszként mondtam, csupán a történelmi hűség kedvéért jegyeztem fel.

Azt tervezem, hogy

...mostantól havonta, készítek egy listát, visszatekintve, emlékezetből! Ebben szárazon felsorolom - már amennyire emlékezetemből telik, valamikor a hónap végén!, hogy mit is olvastam az adott hónapban. Ezt azért mondom ilyen feltételes módban, mert naplóíróként már sajna tapasztalhattam, hogy mennyire szelektív az én emlékezetem, mintha bizony önálló - tőlem független - személyiség volna! - úgy érzi, megengedheti  magának, hogy csak bizonyos dolgokra emlékezzen, amire kiismerhetetlenül szeszélyes természete szerint különös kedve tartja!

És én hiába nevelem! A legrosszabb az egészben, hogy sokszor pont a közelmúlt dolgaira nem futja az erejéből,  pedig bizony éppen ebben venném leginkább hasznát! Ehelyett rendre csak a hiányát érzem. Számtalan gondom, bajom adódik ebből, de azt hiszem más se vallana szívesen az efféle hiányosságáról. Én sem! ...vagy ha mégis, semmiképp se itt és most, mert ez itt az olvasmányaim listájának a helye.

Hanem! Azt találtam ki - most, menet közben! -, hogy miután emlékezetből összeállítottam az éppen aktuális listám, ezután előszedem és újra átlapozom a listában szereplő könyveket, hogy idézzek belőlük egynéhány sort, vagy egy egész bekezdést, ami talán - szerintem nagyon is! - jellemző az adott műre. Ennyivel is másabb, több lesz az idei listám, mint a tavalyi... - Nekem tetszik, de vágjunk is bele!

- Tessék? Hogy most még nincs is vége januárnak?

- Hát kérem, memória ide, vagy oda, a még ennél is nagyobb "bajom", az hogy a jövőhéten a dolgok jelenlegi állása szerint, nem lesz majd időm sem olvasásra, de még listázásra sem...

Hát ezért írom én ezt a listát januárban nem a hónap utolsó napján, hanem éppen ma, huszonhetedikén.

1./ Ráth-Végh István: Magyar kuriózumok (1999, Elektra Kiadóház)

"Ha akad egynéhány magyar ember, akit ez a sok tarka halomba rakott adat az érdeklődés révén nemzeti művelődésünk megismerésére és szeretetére serkent: már jót cselekedtem, és célomat elértem. Mert ezek az én olvasóim lesznek, a tudományos magyar könyvek olvasói. A kuriózum tereli őket az igazság, a furcsaság, a komolyság, a ritkaság, a törvényszerű rend vizsgálására és kedvelésére." (Tóth Béla sorait idézte Ráth-Végh István könyve előszavában)

2./ Heltai Jenő: Az utolsó bohém (1907, Athenaeum)

"...- Szomorú! - mondta a költő. - Szomorú! Mást vártam... mást reméltem... Megváltozott viszonyokat, bőséget, kultúrát. És ehelyett... nyomor... zálogház... adósság... Morgenroth... Tulajdonképpen minek jöttem haza Párisból?

Csontos Szigfrid felhúzta a vállát és szigorúan nézett a költőre. Csaknem fölháborodva mondta:

- Minek? Nevetséges! Ebédelni!..." (részlet a regényből)

3./ Linde Salber: A művészet én vagyok! Salvador Dalí /Háttér kismonográfiák/ (2005, Háttér Kiadó)

"...Hiába hordjuk össze életünknek morzsáit halomba, hiába vesszük szemügyre az alkotásokat, szükségünk van a közbülső láncszemre: az irracionális mozzanatra. Nem csoda, hogy kevesen merészkednek a lélektan e mélységeibe, mert lehet, hogy nem lesz visszaút...." (fülszöveg)

4./ Rónaszegi Miklós: A királynő kalóza (1983, Móra)

"...Oly kicsi az ember. Föléje a csillagtalan ég borul, testét idegen elem tartja fogva, és ha nem küzd ellene, lerántja a mélybe. Csak a megriadt szemek csillognak egyedül és magányosan a víztükör fölött. Az éjszakában alig látszik a vitorlák fehér foltja..." (részlet a regényből)

5./ Rónaszegi Miklós: A nagy játszma /Benyovszki Móric viszontagságai/ (1973, Móra)

"Hol szépséges feleségem? / Hol vagy te is nemzetségem? / Kis gilicém, kicsi lányom, / kérem istent, hogy megáldjon. /  Harcoltam én a hazáért, / a haza szabadságáért, / most bújdosás a kenyerem, / sós a könnytől, mikor eszem."

6./ Selma Lagerlöf: Amikor én kislány voltam (1929, Athenaeum)

"...A boldog, szép gyermekkor, a morbakkai nemesen tiszta családi élet emlékei visszacsendülnek Lagerlof Selma írásaiban, melyeknek minden sora az otthon, a család himnusza...." (Leffler Béla - Utószó)

...

Folyt. köv.

...ennek a receptjére?

Mert, ha kéri, szívesen elküldöm neki.

A boldog élet receptjével nem szolgálhatok. Arra ugyanis mindenkinek magának kell rájönnie...

...milyen szakács lennék?

Nemcsak megfőztem, de mind meg is ettem.

...és még itt vagyok.

.

______________________________________________

Állásajánlataikat "FŐSZAKÁCS" jeligére a Kiadóba várom!

Luxus óceánjárók kapitányai, személyzete és utasai kíméljenek!

...no meg a szélben.

Megelőztem a kort

...amelyben élek.

Mégsem érzem magam tragikus hősnek! Hős aztán egyáltalán nem vagyok, hát még "tragikus"... Nevetnem kell: -  Hi-hi, ha-ha, húúúúú.... Bocsánat, ezt nem állhattam meg, önkéntelenül jött elő belőlem. - Én és a hős! - na hisz. Aki valamennyire ismer, tudhatja rólam, hogy ez két külön dolog, külön világ, nem is egy síkon létezünk!

Azt viszont el kell ismernem, hogy egy igazi hős - főleg ha még ráadásul meg is előzi korát - szerintem hasonlóképpen vallana, mert ő is ezt érezheti, mint amit most én...

Megfogott a mocsár - ezt már látom. Sőt, már azt is felfogtam, hogy jobb, ha nem kapálózom, hanem szép lassan kivárom mindennek a sorát és közben gondolkodom. Mert még itt a mocsárban is kell lennie valami fogódzónak, kiútnak, és aki megőrzi a nyugalmát, mint ahogyan én is szeretném, az előbb, vagy utóbb - talán még időben! - kiszabadul, és haladhat tovább előre...

Nem ész nélkül, kézzel-lábbal kapkodva, hanem fejben, mozdulatlan némasággal kell küzdeni! ...egy ideig mindenképpen, de aztán, ha majd felvillan előttünk némi remény, hát azonnal - de rögtön-mindjárt! - lecsapni rá, és keményen megragadni, oszt úgy küzdeni, ahogy a csövön kifér - a siker így nem marad el - hideg fejjel és biztos kézzel, nincs a világon az a szar, amiből ne húznám ki magam.

De most, még csak a koncentrációnál tartok.

Érzem, hogy még most is süllyedek, de ez már kevésbé zavar, mert volt elég erőm és bátorságom nyugalmat erőltetni magamra. Most a lehető legkisebb erő kifejtéssel lassan, nagyon-nagyon lassan, elfordítom a fejem jobbra, aztán meg vissza, majd balra..., tekintetemmel keresem azt a bizonyos fixpontot, ami majd biztosan segít...

Itt tartok.

...mennyiben előztem meg a korom? - kérdezheti bárki -, hisz, amit eddig ellocsogtam itten,  abból csak az következik, hogy per pillanat ugyanazt élem át, amit a világ.

- Hát igen, persze! Mindannyiunkat megfogott ez a mocsár...

De ahogy mondtam, én már nem erőltetem a dolgot!

Most például jobb kezem a bal csuklómon - mérem a pulzusom, ami az előzőhöz képest, már alig több, mint általában - sőt, a nyugalmamnak köszönhetően, már látom is ott elől azt a kis szalmaszálnyi száraz kórót, amit már csak el kell érnem - nyújtom is már a karom érte, a középső ujjam már-már érinti is a hegyét. - Bárcsak a szél is erre hajlítaná!

Kinyújtott kezemmel szép lassan előrehajolok...

Aztán majd - amint elééééérem! -  begörbítve ujjaim hegyét, jól megmarkolom azt a kis ágat, és már csak húznom kell majd - meg persze feszítenem is! -  magam...

És erősen bízni - mert ez mindennél fontosabb! Bízni ennek a szalmaszálnak az erejében, meg a szélben is, igen.

Azt hiszem nyert ügyem van!

...mert bízni azt aztán nagyon tudok.

...

Mert a sok sós után egy kis édesre fájdult meg a fogam, hát sütöttem magamnak egy kis édeset, megmutatom milyen lett. Ilyen:

Diós-lekváros süti

A receptet lányomtól kaptam, még tavaly, amikor náluk jártunk. A lekvárt Margitka tette el az elmúlt őszön, a diót az úton szedtem fel - nem árt néha a lábunk elé is nézni! Most jól megpirítottam, majd összetörtem és a lekvár tetejére szórtam...

A tésztát bekeverni, összerakni és kisütni húsz percembe került, igaz nagyzolok, mert mire elmosogattam, rendet raktam magam után az kemény 5 percemben volt még, de hát valamit valamiért, nem igaz?

Szerintem megérte.